Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Zelenszkij területcserét ajánlana Oroszországnak
Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot

Kijevben a „rossz minőségű gyerekekről” beszélő képviselőnő ellen tiltakoznak

Június 30-án több száz fős tömeg gyűlt össze a parlament épülete előtt, hogy Galina Tretyakova kormánypárti képviselő azonnali menesztését követelje, áll a bykvu.com beszámolójában.

Tretyakova, aki a parlament szociálpolitikai állandó bizottságának elnöke, botrányos kijelentéseivel vonta magára az ukrán társadalom haragját. A kormánypárti képviselő azt mondta, hogy ivartalanítani kell a rossz anyagi körülmények között élő családokban a szülőket. Azoknak ugyanis gyenge minőségű utódaik születnek.

A kijevi parlament előtt tüntetők ezen kívül követelik a Nép Szolgái által jegyzett 2681. számú törvénytervezet elutasítását. A kifogásolt jogszabály a munkához való jogokat nyirbálná meg. A tüntetők soraiban a szakszervezetek aktivistái is tiltakoznak a törvénytervezet azon cikkelye ellen, amely megfosztaná érdekvédelmi jogaitól az ukrajnai szakszervezeteket. Követelik továbbá az egészségügy leépítésének leállítását, a kórházak és rendelők felszámolásának, az egészségügyben dolgozók tömeges elbocsátásának megakadályozását, a munkahelyek biztonságának garantálását.


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com