Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Zelenszkij: Ha Ukrajna nem lesz NATO-tag, Ukrajna a saját területén fogja felépíteni a NATO-t
Megszületett a megállapodás, hamarosan sor kerülhet a Putyin-Trump találkozóra
„Ukrajnának és Európának minden tárgyalás részének kell lennie” – Európa vezetői indulatosan reagáltak a Trump és Putyin közti telefonbeszélgetésre
Hangos letartóztatás Kárpátalján: lebukott a korrupt kiképző
Tömegbe hajtott Münchenben egy autós, sok a sérült

Húsz iskolákat zártak be eddig Kárpátalján a koronavírus-járvány miatt

A megbetegedések miatt Kárpátalján húsz tanintézményben tértek át ideiglenesen a távoktatásra – közölte kedden Oleg Kocjuba, a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatás első elnökhelyettese.

A hivatalnok tájékoztatása szerint az ideiglenesen bezárt tanintézmények mellett a megyében 147 középiskolai osztály van jelenleg is karanténba, az ezekben az osztályokban tanuló diákok szintén áttértek a távoktatásra.

Kocjuba kiemelte, hogy a koronavírus elleni védekezés keretében felállított akciócsoport ellenőrzi az iskolákat, betartják-e a járványügyi szabályokat: a védekezéshez szükséges védőeszközök (maszk és a kesztyű, kézfertőtlenitő és egyéb anyagok) meglétét, és az oktatási folyamatokra vonatkozó előírások betartását. Szúrópróbaszerűen ellenőrzik az iskolákat és az óvodákat.


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com