Kuleba: Nem változtatunk a kisebbség számára az oktatási törvényen

Miközben Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter áttörésre számít Ukrán kollégájával való kárpátaljai találkozója során, Dmitro Kuleba ezzel ellentétesen nyilatkozott a találkozót megelőzően.

A mukachevo.net közölte azt a videót, amelyen az ukrán külügyminiszter határozottan kijelentette, Ukrajna már minden olyan nemzetközi követelménynek eleget tett, amelyek az oktatási törvényben a kisebbségi nyelvekre vonatkozik. Ezért Dmitro Kuleba nem látja értelmét a meglévő törvény módosításának.

A kettejük találkozóján Kuleba arról kíván tárgyalni, mikét lehetne félretenni a magyar félnél 2017 óta meglévő kifogásokat.

 

3 millió eurós értékű segélyszállítmányt hozott Ungvárra Szijjártó Péter

Megérkezett Ungvárra Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter, aki a magyar kormányzat által felajánlott 50 darab lélegeztetőgépet adott át a kárpátaljai kormányzóságnak. A budapesti diplomácia vezetője ukrán kollégája, Dmitro Kuleba meghívására érkezett Kárpátaljára, akit barátjának nevezett. A 3 millió euró értékű adományt megköszönő Olekszij Petrov kormányzó fontosnak tartotta kiemelni a kétoldalú kapcsolatok szorosabbra fűzésének szükségességét.


Református

Népszerű tartalom

Tömegbe hajtott Münchenben egy autós, sok a sérült
Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
Meg akarták ölni Zelenszkijt – Maga az ukrán elnök osztott meg részleteket
Lenyelte a keserű pirulát Zelenszkij: Magyarországhoz, Szlovákiához és Lengyelországhoz fordult segítségért

FRISS hírek

Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com