Kuleba szerint lassú lesz a megbékélés Magyarországgal

Az ukrán külügyminiszter bejelentése szerint senki ne számítson arra, hogy egyhamar helyre áll a békesség Ukrajna és Magyarország között, áll a hvylya.net hírében.

A portál szerint az ukrán diplomácia vezetője az ungvári vizitjével kapcsolatban mondta el, hogy semmilyen szenzációval nem tudott szolgálni a Szijjártó Péterrel való találkozása kapcsán.

Ennek oka az, hogy az ukrán-magyar kapcsolatoknak okozott sebet csak nagyon lassan és óvatosan lehet begyógyítani.

Az ungvári megbeszélés magyar kollégájával szerinte mégis fontos lépés volt az enyhülés irányába.

Kuleba hozzáfűzte, hogy állandó kapcsolatban áll Szijjártó Péterrel, mert párbeszédjük során sikerül olyan lépéseket tenni, amelyek közelebb visznek a mindkét fél számára előnyös megoldáshoz.

Ugyanakkor megismételte korábbi véleményét, amely szerint Ukrajna nem kívánja módosítani a magyarok által kifogásolt törvénypontokon.

Mint fogalmazott, fontosnak tartja, hogy az ukrajnai kisebbségek, így a magyarok is megőrizzék nemzeti identitásukat, de az is fontos, hogy előmozdítsák számukra az ukrajnai társadalomba való integrálódásukat.


Református

Népszerű tartalom

Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
Meg akarták ölni Zelenszkijt – Maga az ukrán elnök osztott meg részleteket
Lenyelte a keserű pirulát Zelenszkij: Magyarországhoz, Szlovákiához és Lengyelországhoz fordult segítségért
Trump bejelentette: Azonnali tárgyalások kezdődnek az orosz-ukrán háború végéről
Ukrajna: Jön a katonai rendőrség

FRISS hírek

Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com