A választások után kötelező lesz az ukrán nyelv

November közepétől kötelezővé teszik az ukrán nyelv használatát egyebek mellett a fodrászatokban, az autószervizekben, a ruhatisztítókban, a kávézókban és az internetes áruházakban, hívja fel a figyelmet a GolosUA portálon megjelent írásában Marija Bakusinszkaja. A szerző emlékeztet rá, hogy a Petro Porosenko korábbi államfő által Volodimir Zelenszkijre hagyott új nyelvtörvény 18 hónapos haladékot hagyott az erőszakos…

Részletek

Kevesebb a turista Csernobilban

Az idén eddig 24 ezer turista kereste fel a tiltott övezetet, ami 70 százalékkal kevesebb az előző év hasonló időszakához viszonyítva – jelentette ki Makszim Sevcsuk, a csernobili zóna felügyeletével foglalkozó állami ügynökség alelnöke. Sevcsuk kiemelte, hogy háromszorosára esett vissza a turistaforgalom Csernobiliban, ugyanis tavaly két hónap alatt volt annyi turista, mint most kilenc hónap…

Részletek

Koronavírus: brutális szigorítást vezet be Szlovákia

Igor Matovič kormányfő és Ján Mikas tiszti főorvos hétfőn este tartott sajtótájékoztatót, amelyen ismertették a súlyosbodó koronavírus-járvány miatt hozott szigorúbb intézkedéseket – írja a Parameter. Ján Mikas elmondta, hogy nem változik Ausztria és Magyarország besorolása, mindkét ország továbbra is a kevésbé rizikós csoportba tartozik, a határokon nem vezetnek be szigorításokat. „Szlovákiában is jelentősen romlott a…

Részletek

Egymilliót zsákmányoltak egy bankautomatából

Dnyipropetrivszk megyében négy férfi felrobbantotta a Privatbank egyik pénzautomatáját. A Nemzeti Rendőrség információja szerint a szumi rendőrség munkatársai korábban arról értesítették dnyipropetrivszki kollégáikat, hogy egy csoport bűnöző bankrablásra készül. A robbantás után a rendőrség üldözőbe vette az elkövetők autóját, amelyből miután megállították előkerült a négy rabló – három 34 és 49 év közötti szumi és…

Részletek

Csökkent az átlagkereset Ukrajnában

Ukrajnában kereken 3 százalékkal 11 446 hrivnyára csökkent az átlagkereset augusztusban az előző havihoz (11 804 hrivnya) képest – hozta nyilvánosságra csütörtökön az ukrán állami statisztikai hivatal. Az áprilisi reálbér (az inflációhoz igazítva) az egy évvel ezelőttihez képest 6 százalékponttal csökkent, míg az átlagkeresett 8,6 százalékkal nőtt az előző év hasonló időszakához képest. A legmagasabb…

Részletek

Új főerdésze van Kárpátaljának

Új vezetője van kárpátaljai erdészeti és vadgazdálkodási főosztálynak. A tisztséget mostantól Viktor Jakovec tölti be – közölte a főosztály sajtószolgálata. Viktor Jakovec 1969. február 17-én született Silivci településen Csernovic megyében. Az évek során végigjárta az erdészeti ranglétrát, volt erdőkerülő, favágó, erdész, fafeldolgozó üzem vezetője, erdőgazdaság helyettes vezetője. 2019-től mostani kinevezéséig kárpátaljai erdészeti és vadgazdálkodási főosztály…

Részletek

Koronavírus: már több mint négyezer halálos áldozat Ukrajnában

Ma reggelre 3627 új fertőzöttet azonosítottak, közli az egészségügyi minisztérium. Ezzel a járvány kitörése óta észlelt esetszám 204 932-re nőtt. Az aktív betegek száma jelenleg 108 856 A legtöbb pozitív teszt Kijevben (416), Harkiv (+426) és Odessza megyében (+271) készült. Az elmúlt nap alatt 69 halálos áldozatot követelt a betegség, eddig összesen 4065-öt. A gyógyultak…

Részletek

Az ország történetének legnagyobb kibertánbadása érhette az amerikai kórházakat

Kibertámadás érte az Egyesült Államok több mint 400 kórházának számítógépes rendszerét – jelentette helyi idő szerint hétfőn este az NBC televízió. A televízió információi szerint ez lehet az Egyesült Államok történetének legnagyobb számítógépes támadása egészségügyi intézmények ellen. A Universal Health Service (UHS) egészségügyi szolgáltató intézménye elleni támadások vasárnap kezdődtek, a nyilvánosságra került első információk szerint…

Részletek

Ukrajnában vége a banktitoknak?

Ukrajnában arra akarják kényszeríteni a bankokat, hogy az állami adóhivatal írásbeli kérésére adja ki az adott magán vagy jogi személy, vállalkozás banki adatait. Az erről szóló 4073. számú törvénytervezetet már bejegyezték a Legfelső Tanács honlapján. A számlára, banki utalásokra vonatkozó titok feloldásától azt várják, hogy általa javul az adózási fegyelem, az adó-, valuta- és egyéb…

Részletek

A lakossági gázár meghaladta az ipari fogyasztók díjszabását Ukrajnában

Korábban az ipari fogyasztók számára megállapított díjszabás mindig magasabb volt, mint a háztartási, azaz a lakossági célú gáz ára. Ám augusztusban a vonatkozó árkorlátot eltörölték, írja a Korrespondent.net. 2020 első hat hónapjában a lakossági gázár meghaladta az ipari fogyasztók díjszabását – közölte hétfőn az ukrán állami statisztikai hivatal. A nem lakossági felhasználóknál a tavalyi év…

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com