Végrehajtóval fenyegetőzik a Zakarpatgaz

Fenyegető közleménnyel fordult a kárpátaljaiakhoz a helyi gázszolgáltató, amelyben azzal fenyegetőzik, hogy állami végrehajtókat küldenek azok otthonaiba, akik nem fizetnek az energiahordozó szállításáért, írja az ua-reporter.com. A tájékoztató szerint a Zakarpatgaz október folyamán 700 feljelentéssel fordult bírósághoz, amely a hónap második felében már 12 fogyasztó ellen hozott elmarasztaló ítéletet, és összesen 40 ezer hrivnya kifizetésére…

Részletek

Eltörölheti az Alkotmánybíróság a nyelvtörvényt

Az ukrán Alkotmánybíróság várhatóan felülvizsgálja a sokat vitatott nyelvtörvény, a korrupcióellenes bíróság felállításáról és a földreformról szóló jogszabály alkotmányosságát – nyilatkozta Olekszandr Novikov, a Nemzeti Korrupció-megelőzési Hivatal (NAZK) vezetője a babel.ua hírportálnak. „Meg kell reformálni az ukrán alkotmánybíróságot, ugyanis a nyelvtörvény, a korrupcióellenes bíróság felállításáról és a földreformról szóló jogszabály eltörlését tervezi” – hangsúlyozta Novikov….

Részletek

163 ezer új influenzás egy hét alatt

Ukrajnában október 19-25. között 163 ezer influenzás és heveny felső légúti fertőzéses megbetegedést regisztráltak – közölte a Korrespondent.net az egészségügyi hatóságok közlésére hivatkozva. A betegek 35 százaléka 17 éven aluli. Az országos közegészségügyi központ adatai szerint a megbetegedések intenzitása 429,8 főt tett ki 100 ezer lakosra számítva, ami 11 százalékkal marad el az ukrajnai járványküszöbtől,…

Részletek

Szuperokos robotkutya szimatol Csernobilban

A Spot névre hallgató robotkutyát, tudományos céllal vitték a robbanás helyszínére – írja a New York Postra hivatkozva a Híradó. Feladata a négyes reaktor betonszarkofággal körülvont környékének feltérképezése és a sugárzásszint mérése volt, amely egyes részeken még mindig életveszélyesen magas emberek számára. A Boston Dynamics által fejlesztett szerkezet rendkívül hatékony, képes csapatban dolgozni és elég…

Részletek

Külföldi rendszámú autók: mostantól akár helyszínen is bírságolhatnak a rendőrök

Az Ukrán Miniszteri Kabinet jóváhagyta azt a határozattervezetet, amely lehetővé teszi a külföldi rendszámú járművek tulajdonosaira a közlekedési eszközeiknek a megengedettnél hosszabb ukrajnai tartózkodásáért kiszabható emelt összegű bírság helyszíni kiszabását, írja a Mukachevo.net. A Jevropejszka Pravda Jevhen Braharra, a kormányzó Nép Szolgája (SZN) párt parlamenti képviselőjére hivatkozva arról ír, hogy a Miniszteri Kabinet október 28-án…

Részletek

Pénzjutalmat kapnak a csecsen szülők, akik Mohamednek nevezik el gyereküket

Pénzjutalmat kapnak azok a szülők, akik a Csecsenföldön csütörtökön születő gyermeküket Mohamed, a próféta valamelyik családtagja vagy harcostársa tiszteletére nevezik el – közölte Ahmed Dudajev, az Oroszországhoz tartozó dél-kaukázusi köztársaság tájékoztatási és sajtóügyi minisztere szerdán az Instagramon. Dudajev videoüzenetében elmondta, hogy a köztársaság vezetője, Ramzan Kadirov kezdeményezésére 100 ezer rubelt (mintegy 400 ezer forintot) kapnak…

Részletek

Semmire sem jó Zelenszkij nemzeti konzultációja

A hvylya.net írása szerint Volodimir Paniotto, a Kijevi Nemzetközi Szociológiai Intézet vezérigazgatója kijelentette, hogy az ukrán elnök által kezdeményezett nemzeti konzultáció eredménye nem tekinthető össznépi véleménynek és semmire nem használható. Paniotto véleménye szerint mára érthetővé vált az elnöki kérdezgetés metódusa és le lehet vonni a megfelelő következtetéseket. Egészében véve úgy lehet értékelni, mint egy amatőr…

Részletek

Napsütéses és borús idő is lesz a hétvégén

A hétvégén is változékony lesz az égkép: napsütéses és borús időre is készülni kell. A hőmérsékletben egyelőre nem lesz jelentős változás, de november elsején néhol gyenge fagy is lehet hajnalban – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez. Pénteken az ország nyugati kétharmadában többnyire erősen felhős vagy…

Részletek

A fűtési szezon végéig 90 milliárd hrivnyára duzzadhatnak a közüzemi tartozások

A rezsitámogatások radikális csökkentése miatt a fűtési szezon végéig 90 milliárd hrivnyára emelkedhet a lakossági rezsitartozás – állítja Jurij Korolcsuk energetikai szakértő. A szakértő kiemelte, hogy szubvenció nélkül nem minden háztartás tudja majd maximálisan téríteni kommunális díjakat. Korolcsuk egyet ért azokkal a szakértőkkel, akik azt prognosztizálják, hogy az országban 2021. áprilisáig 90 milliárd hrivnyára duzzadhatnak…

Részletek

Óriásmadarak csontjaira bukkantak az Antarktiszon

Egy őskori madárcsalád gigászi, akár a 6,4 méteres szárnyfesztávolságot is elérő tagjainak eddig feltárt legrégebbi maradványaiként azonosítottak a kutatók néhány fosszíliát, amelyet még az 1980-as években fedeztek fel az Antarktiszon. A Pelagornithidae család tagjai legkevesebb 60 millió éven át repkedtek a világ óceánjai felett – írja a PhysOrg. Noha a család egy jóval kisebb képviselőjének…

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com