Kerékpárokat vásárolt és adományozott a helyi járőrszolgálatnak a munkácsi önkormányzat, így a szolgálat rendőrei nyáron, két keréken is járőröznek majd – hangzott el Andrij Baloga polgármester rendőrvezetőkkel folytatott találkozója során.
Az egyenruhások elmondták, melyek a legégetőbb, megoldásra váró problémák a Latorca-parti városban. Ezek között szerepelt az útburkolati jelzések, a parkolási lehetőségek és a közvilágítás hiánya.
A polgármester megemlítette, hogy magyarországi szakértők is dolgoznak a város közlekedésének korszerűsítésén. A szakértők által készített tervezetben új parkolóhelyek és buszjáratok, illetve más a közlekedést érintő kérdések is vannak. A tervek között van a közvilágítás korszerűsítése. A rendőrök továbbá kiemelték, hogy fontos lenne a város be és kivezető útjain egy térfigyelő rendszer kiépítésére, ami nagyban megkönnyítené a bűnüldözők munkáját.
- Hangos letartóztatás Kárpátalján: lebukott a korrupt kiképző
- Trump: Ukrajna valószínűleg nem tér majd vissza a 2014 előtti határaihoz
- Jelentéktelenné váltak, most meg kapáloznak az uniós vezetők: ők is részt akarnak venni az ukrán béketárgyaláson
- Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
- Zelenszkij elárulta, havonta hányan lépnek be a fegyveres erőkhöz
- Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
- Szankciókat rendeltek el Ukrajnában a volt elnök, Petro Porosenko ellen
- 2025-ben Ukrajna rekordösszegű, 739 milliárd hrivnyáért fog fegyvereket vásárolni
- Pete Hegseth kemény üzenetet küldött Ukrajnának
- Trump és Zelenszkij is egyeztettek egymással
- További háborús hírek