Újra hatalmasat bukott a fideszes hazugsággépezet

A Fővárosi Ítélőtábla immáron jogerős ítélete adott újabb óriási pofont a kormánypárti lakájmédiának. A Fidesz által a napokban telefonon is terjesztett hazugságról derült ki, hogy aki ezt a Jobbik elnökéről állította, semmivel nem tudta alátámasztani. A mostani perben a Vona Gábort törökországi terrorszervezettel való kapcsolattartással illető vádakat először közlő Ripost, majd a rágalmait továbbadó 888,…

Részletek

Az ukrán külügyminiszter-helyettessel találkozott Ungváron Magyar Levente

Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerda délelőtt Ungváron maratoni hosszúságú kétoldalú megbeszélést folytatott Vaszil Bodnar ukrán külügyminiszter-helyettessel. A találkozót mindkét fél pozitívan értékelte. Több témát is érintettek, ezek közül a legfontosabb a magyar kisebbséget sújtó ukrán oktatási törvény volt – számolt be az eseményről a KISZó. Komoly előrelépést tettünk abba az irányba,…

Részletek

Megnyílt a VI. Magyar Konyha Hete rendezvény Kárpátalján

Ünnepélyesen megnyitotta Grezsa István kormánybiztos szerdán Beregszászon a VI. Magyar Konyha Hete rendezvényt, amelynek keretében február 8. és 11. között Kárpátalján közel 25, túlnyomórészt magyar étterem kedvezményes áron kínálja ételeit a vendégeknek. A magyar kormány támogatásával Kárpátalján hatodik alkalommal szervezett magyar konyha hetének megnyitóján Grezsa István, a Miniszterelnökség Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének és összehangolt…

Részletek

Ukrán oktatási törvény: Kijev csak látszatengedményeket tesz

Kijev csak látszatengedményeket tesz az oktatási törvény kapcsán – mondta Fedinec Csilla, a Magyar Tudományos Akadémia Társadalmi Kutatóközpontjának főmunkatársa szerdán az M1 aktuális csatornán. A kijevi oktatási minisztérium – közölte hétfőn Lilija Hrinevics tárcavezető – elfogadja a Velencei Bizottság ajánlását, és beleegyezik, hogy 2023-ig meghosszabbítsa az átmeneti időszakot a tavaly ősszel elfogadott új ukrán oktatási…

Részletek

Hiába erősödik a hrivnya, ebből semmit nem érzünk

Folytatódik a hrivnya kicsit meglepő erősödése, de a hirtelen megemelkedett árak mégsem csökkennek, a benzinkutakon például továbbra is az egekben az üzemanyagárak. A kijevi központi bank 2018. február 7-i jegyzése szerint a dollár 28 kopijkával ér kevesebbet a hrivnyához képest, mint előző nap, a hivatalos árfolyam 27,46. Ennél is nagyobb mértékben erősödött az ukrán fizetőeszköz…

Részletek

Elképesztő: új kátyúzási technológiát fejlesztettek ki Ukrajnában (videó)

Azt eddig is tudtuk, hogy az ukrán közútkezelő dolgozói kifogyhatatlanok a jobbnál jobb ötletekből. Már megszokhattuk, hogy állandóan meghökkentenek minket innovatív munkamódszereikkel. Most ismét bizonyították az emberi leleményesség, vagy inkább a lustaság határtalanságát. Vitalij Glagola az SZTB országos tévécsatorna kárpátaljai tudósítója kedd délelőtt a Csap–Kijev főútvonal Beregrákost átszelő szakaszán nem mindennapi a kátyúzási technológiát örökített…

Részletek

Az EBESZ kisebbségi főbiztosa Kárpátalja vezetőivel egyeztetett

Az új ukrán oktatási törvénynek kiegyensúlyozottnak kell lennie, és biztosítania kell a nemzeti kisebbségekhez tartozók jogát az anyanyelven történő tanuláshoz, egyúttal biztosítania kell az államnyelv megfelelő szintű tanulását – jelentette ki Lamberto Zannier, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kisebbségi főbiztosa kedden Ungváron, ahol Kárpátalja megye vezetőivel és az ukrán külügyminiszter-helyettessel egyeztetett az új…

Részletek

DK: valamennyi magyar nyugdíjat kapó ukrán iratait vizsgálják meg!

A Demokratikus Koalíció arra kéri a belügyminisztert, hogy vizsgálják felül az összes olyan ukrán állampolgár dokumentumait, akik magyarországi nyugdíjat kapnak. A párt alelnöke keddi, budapesti sajtótájékoztatóján a Magyar Nemzet keddi cikkére hivatkozott, amely szerint hamis okiratok megszerzésében segíthetett ukrán magánszemélyeket az a két kormányhivatali alkalmazott, akiket január 24-én vettek őrizetbe Hajdúdorogon, két másik magyarral együtt….

Részletek
KárpátHÍR ... : .