Szorult helyzetben Ukrajna

Magyarország több fronton is akadályozhatja Ukrajna eurointegrációs törekvéseit, fejtettet ki Mary Pjudeva nemzetközi elemző. Szerinte Budapest megakaszthatja az ukrán hadsereg és a NATO közös gyakorlatozását, megvétózhatja, hogy az EU utaljon ki Kijevnek újabb, 600 millió eurós hitelt, blokkolhat minden olyan, Ukrajna számára fontos döntést, ami az Európai Tanács Parlamenti Közgyűlésében és az Európai Bizottságban születhet….

Részletek

Nem valószínű, hogy lesz konszenzus az ukrán oktatási törvénnyel kapcsolatban 🇺🇦↔🇭🇺

Magyarország lehet az egyetlen ország, amellyel Ukrajnának nem sikerül majd megállapodnia az új oktatási törvénybe foglalt kisebbségi nyelvi normák kapcsán – mondta kedden Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter az ATR ukrajnai televíziónak nyilatkozva. “Véleményem szerint ez azzal végződik, hogy benyújtjuk a törvény megvalósítási tervét, ahol minden világosan le lesz írva, ezután megjön a Velencei Bizottság véleménye,…

Részletek

Kárpátaljai pedagógusokkal tárgyalt az ukrán oktatási miniszter

Lilija Hrinevics oktatási miniszter kedden kárpátaljai pedagógusokkal és oktatási vezetőkkel egyeztetett Kijevben – értesült a Kárpátalja hetilap. A portálnak dr. Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) és a Kárpátaljai Megyei Tanács oktatási bizottságának elnöke elmondta, a megbeszélésen részt vett Hanna Szopkova, a Kárpátaljai Megyei Állami Adminisztráció Oktatási Főosztályának vezetője, az Ungvári Nemzeti Egyetem és…

Részletek

Veszélyben a parlament?

Az ukrán belügyminiszter tanácsadója attól tart, hogy a tüntetők megrohamozhatják a parlament épületét. Zoran Skirjak szerint elképzelhető, hogy a Szamopomics parlamenti frakciójának közreműködésével a dühös tüntetők megrohamozhatják a törvényhozás épületét. A belügyminiszter tanácsadója úgy tudja, Szemen Szemencsenko parlamenti képviselő lehet ebben a segítségükre. Közben a tüntetők megüzenték: amíg nem teljesítik a követeléseiket, nem engedik ki…

Részletek

Ukrajnának a saját vezetői a legnagyobb ellenségei

Az ukrán politikai vezetőknek szemben áll a személyes érdekük az állam érdekeivel. Erre a következtetésre jutott az ország közgazdászait tömörítő szakmai szövetség vezetője. Andrij Novak értetlenül áll azelőtt, hogy miközben Ukrajna meglehetősen sok külföldi hitelhez jut, abból semmi pozitívum nem származik az ország számára, egyszerűen rossz gazdaságpolitika zajlik Ukrajnában. A szakértő értetlenül szemléli, hogy a…

Részletek

Kijevben félnek a nép haragjától

Az ukrán fővárosban nagy erőkkel készülnek a mai ellenzéki tüntetésre. Mint azt már megírtuk, Miheil Szakasvili és támogatói készülnek demonstrálni Kijevben. Három fő követelésük van: a korrupcióellenes bíróságok létrehozása, a mentelmi jog felfüggesztése és egy új választási rendszer kidolgozása. A titkosszolgálat korábban azt közölte, a tüntetők provokációra készülhettek, radikálisok éles lőfegyvert akartak bevinni a tüntetés…

Részletek

Európában már másként viszonyulnak Ukrajnához

Egyre inkább veszít európai támogatottságából Ukrajna – véli Olekszij Jakubin elemző. Szerinte ez a kijevi vezetés folyamatos belpolitikai és külpolitikai kudarcai miatt van így. A politológus egyértelmű kudarcnak minősítette, hogy a múlt héten az Európai Tanács Parlamenti Közgyűlése magyar és román javaslatra elmarasztalta Ukrajnát a nemrég meghozott új oktatási törvénye miatt. Jakubin szerint Kijev helytelenül…

Részletek

Szijjártó: megoldás csak az lehet, ha hatályon kívül kerül a jogszabály egy része

Az ukrán oktatási törvény okozta probléma megoldása csak az lehet, ha hatályon kívül kerül az a rész, amely súlyosan sérti a magyar nemzeti közösség jogait – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedd reggel a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. A miniszter telefonon elmondta, a kormány csak akkor tekinti megoldottnak a kérdést, ha a…

Részletek

Szijjártó: Ukrajna megsérti az uniós társulási megállapodást 🇺🇦🇪🇺

Mivel Ukrajna megsérti az Európai Unióval (EU) kötött társulási megállapodásban foglaltakat, ezért az EU-Ukrajna Társulási Tanácsnak napirendre kell tűznie ezt a tényt decemberben esedékes ülésén, ugyanis az ukrán oktatási törvény nem erősíti, hanem megsérti a kisebbségek közösségi jogait – jelentette ki Szijjártó Péter Luxembourgban, az európai uniós tagországok külügyminiszterei tanácskozásának szünetében hétfőn. A külgazdasági és…

Részletek
KárpátHÍR ... : .