Drahobrati véres balhé: Moszkal is megszólalt

Megszólalt a drahobrati véres cselekmények kapcsán Kárpátalja megye kormányzója is. Hennagyij Moszkal a sajtónak eljuttatott közleményében erős kritikával illeti az erőszakos cselekményekért felelős Jobb Szektor tagjait, s az egész szervezetet álpatrióta, illegális képződménynek tartja. Leszögezi, amíg más vidékeken eltűrik az ámokfutásukat, itt Kárpátalján ezt nem fogják megtenni. Mind az öt rendbontó súlyos büntetésre számíthat. Moszkal…

Részletek

Ötmilliónál is többen kapnak már szubvenciót

Már 5,4 millió polgár részesült szubvencióban – ismertette Arszenyij Jacenyuk miniszterelnök. A kormányfő erről a szokásos heti televíziós üzenetében beszélt. Azt mondta, ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy minden harmadik család kap rezsitámogatást az államtól. Szerinte alaptalannak bizonyultak azok a félelmek, hogy ez a szubvenciós rendszer nem fog jól működni. Olyan is van, tette hozzá, hogy…

Részletek

A Jobb Szektor emberei randalíroztak az egyik kárpátaljai síközpontban

Az incidens január 10-én történt hajnali 3 és reggel 7 között. Szemtanúk jelentése szerint tömegverekedés volt és fegyvereket is használtak. Két biztonsági őr súlyosabban is megsérült. A helyszínelésre a megye főrendőre is elutazott. „ATO-sok, Jobb Szektorosok jöttek a Magnat Háza nevű üdülőbe. Bulit, ellátást követeltek, de nem akartak fizetni a szolgáltatásokért. Amikor az üdülő biztonsági őre…

Részletek

Németország idén is egymillió ember érkezésével számol

A német belügyminisztérium azzal számol, hogy 2016-ban is nagyjából egymillió migráns indul útnak Törökország irányából az Európai Unióba – jelentette szombaton a Der Spiegel német hírmagazin. A lap szerint ezt a számot Ole Schröder német belügyminisztériumi államtitkár nevezte meg szerdán Brüsszelben, amikor az EU migrációügyi biztosával, Dimitrisz Avramopulosszal találkozott. A német belügyi tárca eszerint abból…

Részletek

Juncker azt kéri a hollandoktól, hogy ne vessék el a népszavazáson az EU-Ukrajna szerződést

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke azzal a felhívással fordult egy szombaton megjelent interjújában a holland választópolgárokhoz, hogy az április 6-ára tervezett népszavazáson ne vessék el az Európai Unió és Ukrajna közötti szerződést, mert szerinte ezzel „megnyitnák az utat egy európai válság” előtt. Három holland euroszkeptikus szervezetnek 300 ezer támogató aláírás megszerzésével sikerült elérnie, hogy…

Részletek

A kamerák előtt ütötte agyon a betegét az orosz orvos

Az 56 éves Jevgenyíj Bakhtin Belgorodban élt, és feltehetően azzal vonta magára az orvos dühét, hogy előzőleg megrúgott egy nővért – írja a vs.hu. A történteket a kórházban felszerelt kamera rögzítette. Az orvos belépett a vizsgálóba, felrántotta a helyéről a férfit, akit épp vizsgáltak, majd kilökte az ajtón. Egy utánuk siető másikat pedig vagy fél…

Részletek

„Dicsőség Ukrajnának!” – Made in Russia

Ukrán címerrel és hazafias „Dicsőség Ukrajnának, dicsőség a hősöknek!” jelmondattal ellátott bögrét vásárolt egy ukrán blogger az egyik ungvári szupermarketben. Ebben nincs semmi rendkívüli, ám, amikor megpróbálta lekaparni a címkéjét nem mindennapi felfedezést tett. A bogbejegyzésből kiderül, hogy a bögrét 2015 márciusában Oroszországban egy Gusz-Hrusztalnij nevű településen gyártották. Az egyik verzió szerint csak a bögre…

Részletek

Rejtélyesen sok a halott Kramatorszkban

Tizenegy nap alatt tizenegy ember vesztette életét az influenza okozta szövődményekben az ATO hadműveleti zónába tartozó Kramatorszkban. December 27-től január 7-ig 11-en haltak meg, mert túlságosan későn fordultak orvosi segítségért – tudatta Igor Mihajlov, az egészségügyért felelős helyi vezető. Natalija Csukova alpolgármester igyekezett mindenkit megnyugtatni, nincs semmiféle járványról szó, s kontrollálják a helyzetet. Tájékoztatása szerint…

Részletek

Összébb kell húzni a nadrágszíjakat

Az elmúlt év végén sietve elfogadott 2016-os költségvetés egy sor olyan megszorítást tartalmaz, amit elsősorban a szociálisan hátrányos körülmények között élők és a gyermekes családok szenvednek el. Az egyik kárpátaljai regionális portál nyolc pontba szedte össze ezeket a hátrányos újdonságokat. Az iskolai étkeztetés terhéről egyszerűen lemondott az állam. Ezentúl a testi fogyatékos gyerekek, az árvák,…

Részletek

December 25-én lenne az ukránok karácsonya is

Az ukrán pravoszláv egyház kész arra, hogy a mostani renddel ellentétben ők is december 25-én ünnepeljék a karácsonyt. A szándékról Filaret pátriárka, az ukrán pravoszláv egyház vallási vezetője beszélt, de hozzátette: ehhez a hívők jóváhagyására is szükség lenne, ami szerinte ma még nem lehetséges. Ahhoz előbb komolyabb társadalmi és mentális változásra volna szükség. A pátriárka…

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com