Szökésben az egyik merénylő

A francia rendőrség fényképpel ellátott körözést adott ki a péntek éjjeli párizsi merényletek egyik feltételezett elkövetője ellen.  A körözés szerint a 26 éves Abdeslam Salah Brüsszelben született, 1,75 méter magas, barnaszemű férfi. A szökésben lévő férfi bérelte azt az autót, egy fekete színű Volkswagen Polót, amellyel a merénylők a Bataclan rendezvényközponthoz érkeztek. A rendőrség gyanúja…

Részletek

Kárpátalja Lemberg megyét gazdagítaná

Kárpátalja 16 legnagyobb vállalata nyílt levélben fordult Roman Naszirov, az Állami Fskális Szolgálat (DFSZ) vezetőjéhez, Hennagyij Moszkal, Kárpátalja kormányzójához és Volodimir Csubirko, a Kárpátaljai Megyei Tanács elnökéhez, hogy az Állami Fiskális Szolgálat kárpátaljai igazgatóságán hozzanak létre egy külön ügyfélszolgálatot a legnagyobb adófizető cégek számára. A kárpátaljai nagyvállalatok vezetői azon háborodtak fel, hogy az új adótörvény…

Részletek

Magyarországon is átutazott az egyik párizsi mészáros

A szerbiai Blick exkluzív információi szerint a nyolc párizsi merénylő egyike, a 25 éves Ahmed Almohammad a menekültek közé vegyülve, a balkáni útvonalon át jutott be Nyugat-Európába. Magyarországon is keresztül utazhatott – közli a blikk.hu. A francia hatóságok az egyik robbantás közelében talált útlevél adatait küldték el információszerzés céljából az Európai Unió valamennyi tagországának hatóságaihoz….

Részletek

HÁROMSZÍNŰ PROFILKÉPEK, KÉTSZÍNŰ FACEBOOK

Épeszű ember nem vitatja, hogy szörnyű tragédia az, ami tegnap Párizsban történt. Szörnyű tragédia, és intő jel, ami megmutatja, mi vár ránk, ha nem vesszük végre komolyan a terrorfenyegetést és Európa nem reagál sürgősen, drasztikusan beavatkozva. Hogy a megoldás mi, azt valószínűleg senki sem tudja teljesen pontosan, még akkor sem, ha megfelelő irányú elképzelések vannak…

Részletek

Ungvári polgármester-választás: a Nemzeti Gárdát is kivezénylik

Az ungvári polgármester-választás vasárnapi második fordulója során az Ukrán Nemzeti Gárda lembergi egységei vigyáznak majd a rendre – jelentette be Szerhij Knyazev, a megye rendőrfőkapitánya. A választás napján legalább 1000 karhatalmi teljesít majd szolgálatot, biztosítva a nyugalmat, közrendet, a törvényesség betartását a választások ideje alatt. Közülük 350-en a szavazóhelyisége környékén, 300-an az utcákon fognak járőrözni….

Részletek

Kisiklott a francia szuperexpressz

Kisiklott egy TGV Strasbourg közelében. Az első hírek szerint a balesetnek öt halottja van. Állítólag sebességtúllépés okozta a szerencsétlenséget – közölte az origo. A francia szuperexpressz az elzászi nagyvárostól nem messze, Eckwersheimnél futott le a pályáról, és kigyulladt. Mentőosztagok érkeztek a helyszínre, a BBC pedig azt írja, hogy a balesetnek legalább öt halottja és hét…

Részletek

Párizsi terror: Azonosították az egyik elkövetőt

Ujjlenyomat alapján azonosították a nyomozó hatóságok a péntek éjjeli párizsi merényletek egyik elkövetőjét, egy fiatal francia férfit, aki az Europe 1 rádió szombati jelentése szerint a Párizstól mintegy 35 kilométerre lévő Courcouronnes-ba való. A rendőrség nyilvántartásában szereplő ujjlenyomatok alapján megállapították, hogy olyan személyről van szó, aki már korábbról is ismert volt a hatóságok előtt nemzetközi…

Részletek

Megerősített biztonsági felügyelet Budapest utcáin

„A magyar emberek biztonságának növelése érdekében a Magyar Honvédség megerősített, fegyveres rendész járőrei Budapest kiemelt pontjain, fő közlekedési csomópontjain, tömegeket vonzó helyszínein is megjelennek” – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) szombaton az MTI-vel. Annak nyomán, hogy Orbán Viktor miniszterelnök úgy döntött, Magyarország védelmét meg kell erősíteni, összeült a kormányfő vezetésével a Nemzetbiztonsági Munkacsoport. A megerősített…

Részletek

Iszlám Állam: Ez a támadás csak a kezdet

Az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista terrorszervezet vállalta magára a Párizsban elkövetett merényleteket szombaton nyilvánosságra hozott hivatalos közleményében. Az arab és francia nyelven, francia keltezéssel kiadott dokumentum szerint a „kalifátus” nyolc harcosa robbanó mellényekkel és gépfegyverekkel felszerelkezve hajtotta végre a támadásokat különböző helyszíneken a francia főváros szívében. Párizst a „feslettség és bűn fővárosának”, valamint az…

Részletek

Az Iszlám Állam magára vállalta a párizsi terrortámadást

Az Iszlám Állam vállalta a péntek esti támadást, közölte a BBC-re hivatkozva a vs.hu. Az online közzétett közleményében a terrorszervezet azt írja, úgy tervezték a támadást, hogy megmutassák, Franciaország maradt a fő célpont. Az írják, tanulmányozták a célpontokat, és „nyolc testvérrel” hajtották végre a támadást, akik robbanóöveket és fegyvereket használtak. Szombat reggeli beszédében, az Iszlám…

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com