Steinmeier: egy hónapon belül befejeződhet a nehézfegyverek kivonása

Egy hónapon belül befejeződhet a nehézfegyverek kivonása a kelet-ukrajnai válságövezetben, és november végéig elkészülhetnek a régió aknamentesítését szabályozó előírások – mondta Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter pénteken Berlinben az úgynevezett normandiai négyek (Németország, Franciaország, Ukrajna és Oroszország) külügyminiszterinek megbeszélése után. A német diplomácia vezetője kiemelte, hogy jól halad a 100 milliméternél kisebb kaliberű tüzérségi eszközök eltávolítása…

Részletek

Rakétával lőttek egy brit utasszállítóra Egyiptom fölött

Mintegy háromszáz méterre közelített meg egy rakéta egy 189 utast szállító, landoláshoz készülő brit repülőgépet, az egyiptomi Sarm es-sejk fölött. A pilóta gyorsan reagált, amint meglátta a rakétát kitérő manővert hajtott végre. A gép biztonságban leszállt, az utasok semmit sem vettek észre – tudta meg pénteken este a Daily Mail-ra hivatkozva a 24.hu. A lap…

Részletek

Porosenko „visszaküldte” Moszkalt

Hétfőtől visszatér hivatalába Hennagyij Moszkal, Kárpátalja kormányzója ezt Petro Porosenko államfővel való találkozón jelentette be. „Lejár a szabadságom, hétfőtől visszatérek a munkámhoz” – fogalmazott a megyei közigazgatás elnöke. Petro Porosenko pozitívan értékelte Moszkal eddigi munkáját. „Összességében elégedett vagyok azokkal a törekvésekkel és változásokkal, amelyek megfigyelhetők Kárpátalján” – fogalmazott az elnök, utalva a vámhatóságnál történt változásokra,…

Részletek

Továbbra is ügyelnek a 90 napos szabályra

A megyei migrációs szolgálat közleményben hívja fel a figyelmet arra, hogy külföldi állampolgárok fél éven belül csak kilencven napot tölthetnek legálisan Ukrajnában. Korábban a határőrség részletezte az erre vonatkozó tudnivalókat, most pedig a migrációs szolgálat figyelmeztet ugyanerre. Azok a külföldi állampolgárok, akiknek nem kell vízumengedély az Ukrajnába utazáshoz – ilyenek a magyar állampolgárok is –,…

Részletek

A munkácsi 128-as egységet kivonják az ATO-ból

Kivonják a kelet-ukrajnai terrorellenes hadműveletek (ATO) zónájából a munkácsi 128-as hegyivadász dandárt – számolt be a hírről Facebook-oldalán Ljudmila Bondarcsuk, kárpátaljai önkéntes. A volontőr értesülései szerint rotációról van szó, a dandár katonáit biztonságosabb helyre vezénylik. A hírt a Szics Lövészek elnevezésű hazafias mozgalom saját forrásaira hivatkozva is megerősítette. A segítség a 128. hegyivadász dandárnak elnevezésű…

Részletek

Tiltakoznak a magyar sajtósok

Az ukrán Jevropejszkaja Pravda is foglalkozik a magyar kormány azon elképzelésével, hogy titkosügynököket kíván küldeni a szerkesztőségekbe. Az ukrán országos portál hírt ad róla, hogy a magyarországi kiadók szövetsége tiltakozását fejezte ki emiatt és idézik az Átlátszó főszerkesztőjét is, aki szerint teljesen értelmetlen lenne ügynököket alkalmazni a szerkesztőségeknél. Viszont arra is kitér, hogy már maga…

Részletek

Brutális támadás a parlamenti folyosón (videó)

Agyrázkódás gyanúját állapították meg Olekszandra Kuzsel batykivscsinás parlamenti képviselőnél az orvosok, miután egy üveggel fejbe vágta őt a népfrontos Andrij Teteruk. Az eset a parlament tegnapi ülésszaka után történt. Már az ülésteremben is összeszólalkozott a két képviselő, holott egyazon koalíció tagjai. Vitájuk később sem csendesedett le. A perpatvar folytatódott köztük. A népfrontos honatya a házelnök…

Részletek

Por és kavics – ennyi telt 400 ezer hrivnyából az útjavításra

A Nagyszőlősi Járási Tanács 400 ezer hrivnyát utalt a nevetlenfalui útszakasz javítására, ami miatt az itt lakók többször is tüntettek. Az útszakasz nemzetközi jelentőségű hisz a falu mellett van egy ukrán-román határátkelő is. Az útszakaszt megjavították, de nem úgy, ahogy azt a helyi lakosok szerették volna. Az M-stúdió újságírói többször is írtak arról, hogy Mihajlo…

Részletek

Fejlövést szenvedett egy kárpátaljai katona

Már nincs életveszélyben az a kárpátaljai katona, akit november 2-án fejlövéssel szállítottak a harkivi korházba – írta Facebook-oldalán Fedur Jaroszlava, a terrorellenes művelet beregszászi résztvevőit érintő kérdésekkel foglalkozó konzultáns. Az 1992-es macsolai születésű Szerhij Vovcsok sérülését egyelőre tisztázatlan körülmények között szerezte. A fiatalember szerdán életmentő műtéten esett át. A legfrissebb információk szerint a műtét sikeres…

Részletek

Vesztegetéssel vádolja Porosenko pártja Magyarországot

Eduard Pukanics, a Petro Porosenko nevével fémjelzett Szolidarnyiszty választási tömörülés megyei tanácsi képviselőjelöltje azt követően fakadt ki az egyik közösségi portálon, hogy 939 szavazattal csupán a második helyen végzett a beregszászi szavazókörzetben – írja a beregovo.today hírportálra hivatkozva a szon.hu. A politikus szerint legfőbb ellenfele, a KMKSZ Ukrajnai Magyar Párt és az Ukrajnai Magyar Demokrata…

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com