Torgyán 1 forintért venné vissza Kárpátalját

A kisgazdapárt néhai elnöke, Torgyán József a Blikknek adott interjút. Az egykori politikus a baracklekváros palacsinta mellett Kárpátalja visszaszerzéséről is beszélt a bulvárlapnak. Torgyán elmondta, hogy bár fel akarja támasztani az FKGP-t, de ő ebben a „mocskos politikában” már nem kíván részt venni. Egyelőre azonban a méltó utódját sem találta meg, de Torgyán továbbra is…

Részletek

Babják Zoltán kalauzolta Pavlo Klimkint

Mint azt már beharangoztuk, ma hivatalos kárpátaljai látogatásra érkezett Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter. Aknaszlatinán részt vesz az ottani új román külképviselet megnyitóünnepségén. Az ukrán külügyi tárca vezetője Beregszászba is ellátogatott, ahol sajtótájékoztatót tartott a magyar konzulátuson. Ezt megelőzően Babják Zoltánnal, a város polgármesterével találkozott. A városvezető egy kis sétára invitálta a minisztert, amiről saját Facebook-oldalán…

Részletek

Kétmilliárd forintnyi támogatást kap Kárpátalja

Kárpátaljai állomásához érkezett a Pallas Athéné Domus Innovationis Alapítvány (PADI) Erősödő Kárpát-medencei magyar vállalkozások című konferencia-sorozata. A beregszászi tanácskozáson résztvevők a határon túli magyarság sokrétű támogatásának fontosságát hangoztatták – írja az MTI. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán tartott megbeszélésen Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke kifejtette, a helyi vállalkozások megerősítésével kell támogatni…

Részletek

Máért gazdaságfejlesztési szakbizottság: fontos Kárpátalja gazdasági fejlesztése

Ülésezett hétfőn a Magyar Állandó Értekezlet Gazdaságfejlesztési és Önkormányzati Szakbizottsága, a testület tanácskozásán kiemelten szerepelt az anyaországi és külhoni vállalkozások együttműködése és Kárpátalja gazdasági fejlesztése. A nemzetpolitikai államtitkárság MTI-hez eljuttatott tájékoztatása szerint az Lepsényi István a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságfejlesztésért és- szabályozásért felelős államtitkára köszöntőjében kiemelte, hogy a kis- és középvállalkozói szektor megerősítése nemcsak az anyaországban,…

Részletek

Tízmilliárdot kap a Bethlen Gábor Alap

Kárpátaljai, vajdasági és erdélyi programokra és beruházásokra 3,1 milliárd forintot csoportosít át a kormány, ugyanezekre a célokra további 5,2 milliárdot a felmerülés ütemében kell biztosítani. A Magyar Közlöny hétfői számában megjelent kormányrendelet szerint 3,1 milliárd forintot kap a Bethlen Gábor Alap a vajdasági magyarság kiemelt jelentőségű programjai és megkezdett beruházásai, valamint kárpátaljai és erdélyi programok,…

Részletek

Ellenőriznek az osztrák hatóságok

Az osztrák-magyar határ Vas megyei szakaszán minden kifelé tartó autót megállítanak az osztrák hatóságok. Az ellenőrzést a körmendi menekülttábor miatt vezették be.   Megállítják az autókat a határon az osztrák rendőrök, majd igazoltatják a sofőröket és kinyittatják a csomagtartót. Pinkamindszent mellett Rábakeresztúrnál is megállítják az autókat, de az ellenőrzés nem okoz komolyabb fennakadást a forgalomban,…

Részletek

Összeállt az idei kisvárdai színházi fesztivál programja

Huszonöt színdarabot és egy gálaelőadást láthat a közönség a június 17. és 25. között huszonnyolcadik alkalommal megrendezendő Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján – írja az MTI. A felső-szabolcsi kisváros, valamint a fesztivál honlapján olvasható információk szerint a versenyprogramban a korábbi évekhez képest több díszbemutatót tartanak, az érdeklődőket pedig kifejezetten közönségbarát produkciókkal várják majd a fesztivál négy…

Részletek

Az első magyar dollármilliárdos

Csányi Sándor felkerült a világ leggazdagabb embereinek listájára. Ő az első olyan nagyon gazdag magyar, aki már annyira gazdag, hogy odafér a világ leggazdagabbjai közé. Ami azt illeti, Csányi már korábban a világ leggazdagabbjai között volt, csak mi nem tudtunk róla, az eddigi Forbes-listáknál ugyanis nem vették számításba az OTP-vezér szingapúri cégeit. És azt hitték,…

Részletek

Vona elárulta, kiket jelöl alelnöknek

Janiczak Dávid Ózd, Fülöp Erik Tiszavasvári és Toroczkai László Ásotthalom polgármesterét nevezte meg Vona Gábor, a Jobbik elnöke a párt megüresedő alelnöki posztjaira saját jelöltjeként. Az ellenzéki pártvezető az internetes N1 televízió Vona7 című pénteki műsorában közölte döntését a másfél hónap múlva esedékes tisztújítással kapcsolatban. Kiemelte, hogy Volner János, Z. Kárpát Dániel és Sneider Tamás…

Részletek

Nagy az érdeklődés a magyarnyelv-oktató program iránt Kárpátalján

Óriási az érdeklődés a márciusban meghirdetett magyarnyelv-oktató program iránt Kárpátalján – közölte a nemzetpolitikai államtitkárság csütörtökön az MTI-vel. Az államtitkárság összegzésében felidézte, hogy Grezsa István Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztos hirdette meg március végén a magyarnyelv-oktató programot. A kezdeményezéssel a magyar kormány ingyenes magyarnyelv-tanulási lehetőséget biztosít Kárpátalja ruszin, illetve ukrán…

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com