Szíriában lelőttek egy katonai repülőt

A szíriai felkelők lelőttek egy katonai repülőt Aleppótól délre. Erről a Reuters írt a szíriai emberjogi megfigyelőkre hivatkozva. A jelentés szerint a repülő már akkor égett, amikor zuhant. A pilóta sorsáról egyelőre nincs hír. Egyelőre azt sem tudni biztosan, hogy kié volt a repülőgép. Szemtanuk szerint a szír légierő Szu-22 repülőgépéről lehet szó, de ezt…

Részletek

Magyarországon országos pedagógussztrájk lesz

Április 20-ra az ország egész területére, az összes köznevelési intézményben egynapos sztrájkot jelentett be Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke. Gallóné szerint történtek ugyan előrelépések a pedagógusok és az oktatási vezetők közti tárgyalásokon, de számos fontos kérdésben nem sikerült megegyezniük, ezért úgy érezték, hogy egy egész napos sztrájkkal kell nyomatékot adniuk követeléseiknek. Április 20-ra, szerdára…

Részletek

Panamai Akták: még dagadni fog a botrány

Ezt ígéri a kiszivárogtatásban részt vevő egyik orosz újságíró. Roman Anyin szavai szerint vannak még bőven orosz érdekeltségek az ügyletekben, de sokakat meglepően fog érinteni az is, ami még Ukrajnáról és Azerbajdzsánról jelenik majd meg. Hozzátette, azért nem hoztak le mindent egyszerre, mert még az online felületek sem képesek minden információt befogadni. A Panamai Akták…

Részletek

Lavrov és Kerry a harcok azonnali beszüntetésére szólította fel Jerevánt és Bakut

A harcok azonnali beszüntetésére szólította fel Örményországot és Azerbajdzsánt Szergej Lavrov orosz és John Kerry amerikai külügyminiszter – közölte hétfőn az orosz diplomáciai tárca. Az amerikai fél által kezdeményezett telefonbeszélgetés során a két vezető „súlyos aggályának adott hangot a konfrontáció fokozódása miatt Hegyi-Karabahban, és ismét határozottan az ellenségeskedések azonnali beszüntetésére szólított fel”. Lavrov és Kerry…

Részletek

Abortusztilalomról szónokolt a pap, a nők kivonultak – videó

Lengyelországban a beszámolók szerint megosztja a társadalmat a katolikus egyház kampánya, amelyet a teljes abortusztilalom bevezetéséért indítottak. A jelenlegi miniszterelnök is támogatja a szigorítást. Gdansk egyik templomából kivonultak a nők, amikor a pap egy olyan levelet olvasott fel, amelyben az abortusztilalom bevezetését szorgalmazzák. A brit Channel 4 videója szerint Európában a lengyeleké az egyik legszigorúbb…

Részletek

Hiába az EU-török paktum, továbbra is százával érkeznek a migránsok

Az elmúlt huszonnégy órában 225 új menedékkérőt regisztráltak az égei-tengeri görög szigeteken – közölték kedden a görög hatóságok, s ez arra utal, hogy továbbra sem szűnik a Törökországból az Égei-tengeren keresztül a görög szigetekre érkezők áradata, jóllehet előző nap az EU-török alku értelmében 202 migránst szállítottak vissza Törökországba. A görög hatóságok adatai szerint múlt pénteken…

Részletek

Mustárgázzal töltött rakétákat lőtt ki az Iszlám Állam

Mustárgázt vetettek be a szíriai hadsereg ellen az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadistái egy légi támaszpont elleni támadásuk során a szíriai Deir-ez-Zór tartományban – jelentette a szíriai állami média hétfő késő este. Az IÁ a szíriai hadsereg egy légi támaszpontjára lőtt ki mustárgázzal töltött rakétákat. A bázison állomásozó katonák közül többen fulladoztak a támadás után –…

Részletek

Szaúd-Arábia megelőzte Oroszországot a védelmi kiadás terén

2015-ben szinte minden ország növelte a védelmi kiadásait. A világ országai 2011 óta tavaly költöttek a legtöbbet fegyverkezésre. Erről a stockholmi Nemzetközi Béke-kutató Intézet a SIPRI jelentett. Az első helyen az Egyesült Államok van 596 milliárd dollárral. Az amerikaiak a világ többi országa ellenére épp ellenkezőleg, csökkentették a kiadásaikat 2,4 százalékkal. Kína van a második…

Részletek

Újabb propagandavideó Észak-Koreától: atomcsapás Szöulra

Egy hivatalos észak-koreai honlapon a szöuli kormányépületek és a dél-koreai elnöki hivatal elleni rakétatámadásokkal fenyegető propagandavideót tettek közzé. A DPRK Today nevű weboldalon hétfőn jelentek meg a képsorok. Itt tették közzé tíz nappal ezelőtt azt a felvételt is, amely Washington elleni nukleáris támadással fenyeget. A feszültség azt követően fokozódott a Koreai-félszigeten, hogy Észak-Korea január elején…

Részletek

Mától figyel bennünket a hat Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szuperkamera

Kedd reggel 8 órától üzemszerűen működnek a hivatalosan Véda közúti intelligens kamerának nevezett új fix traffipaxok. Az új kamerák a sebességmérés mellett – a többi között – forgalomszámlálásra és többféle szabályszegés felismerésére, dokumentálására is alkalmasak. A rendszer 160 mobil sebességmérőt, valamint az ország egész területén 365 fixtelepítésű komplex közlekedés-ellenőrző pontot (KKEP) foglal magában 134 útszakaszon…

Részletek
KárpátHÍR ... : .