Földcsuszamlás: egy kárpátaljai családnak kellett költöznie

Földcsuszamlás miatt veszélybe került egy lakóingatlan a Rahói járásban, kitelepítették az ott élőket. A Kőrösmező közelében repedések jelentek meg egy házon, miután 500 négyzetméteren megcsúszott az átázott talaj a domboldalon, ahol az ingatlan áll – jelentette a Rendkívüli Helyzetek Állami Szolgálata (DSZNSZ) kárpátaljai kirendeltségének sajtószolgálata. A házban élő két személy a csodával határos módon nem…

Részletek

Egyre kevesebb kenyeret készítenek Ukrajnában

Az ukrajnai gazdák állítása szerint az időjárás viszontagságai miatt elszenvedett károk nem lesznek kihatással a hazai fogyasztókra, a boltokban lesz elég kenyér és pékáru, írja a tsn.ua. Az ország egyes régióiban már elkezdték a kenyérgabona aratását. Az információ szerint a termés 70 százaléka exportra kerül. A többiből bőségesen fedezik majd a belső szükségleteket. Ez annál…

Részletek

Nem olcsó az élet Európa különböző nagyvárosaiban

Az Eurostat elemzése alapján a legdrágább városoknak London, Párizs és Dublin számítanak Európában, a legolcsóbban pedig Bukarestben, Varsóban és végül Szófiában bérelhetnek lakást a külföldi diplomaták, munkavállalók. Budapesten egy jó állapotú, jól felszerelt egyszobás lakás havi átlagos bérleti díja 800 euró, egy kétszobásé 1050 euró, míg egy háromszobásé 1550 euró. A régióban Prága és Bécs…

Részletek

Pilóta nélküli repülőgépet és csempészcigarettát találtak a rendőrök az ukrán határ közelében

Egy pilóta nélküli repülőgépet és zárjegy nélküli cigarettákat találtak a rendőrök egy tiszabezdédi házban – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu honlapon. A közlemény szerint a rendőrök a Nemzeti Nyomozó Iroda és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársaival közösen tartottak házkutatást a tiszabezdédi ingatlanon: a garázsban majdnem kétmillió forint értékű, zárjegy nélküli cigarettát,…

Részletek

Putyin három-négynaponta tesztelteti magát

Rendszeresen, három-négynaponta tesztelteti magát a Covid-19-járvány miatt Vlagyimir Putyin orosz elnök, az eddigi vizsgálatok nem mutattak ki SARS-Cov-2 koronavírust a szervezetében. Ezt maga Putyin mondta el a Rosszija 1 állami tévécsatorna vasárnap jelentkező Moszkva, Kreml, Putyin című magazinműsora számára. Az orosz elnök a járvány elleni oroszországi küzdelem több, mint három hónapja alatt többször intézett üzenetet…

Részletek

Büntető eljárások indultak az ukrajnai árvizek miatt

Ukrajnába az ügyészség egész sor büntető eljárást indított az ország nyugati régióiban történt árvizek és ökológiai katasztrófa miatt. Mint arról a censor.net beszámol Olekszij Szimonenko, országos főügyész helyettes bejelentette, hogy bekerültek a nyomozati anyagok egységes adatbázisába azok az eljárások, amelyeket ökológiai katasztrófa előidézése, tömeges növényzet pusztítás és a természetvédelmi törvény többszörös megsértése miatt indítottak. A…

Részletek

Trump cáfolja az oroszok által fizetett jutalmakat

Donald Trump amerikai elnök vasárnap a Twitteren cáfolta, hogy tájékoztatták volna őt az oroszok által állítólagosan fizetett jutalmakról Afganisztánban. „Senki nem tájékoztatott engem, Pence-t (az alelnököt) vagy a kabinetfőnököt, Mark Meadowst az Afganisztánban lévő katonáink elleni úgynevezett orosz támadásokról, ahogyan azt a meg nem nevezett forrásokra’ hivatkozó, hamis híreket gyártó New York Times írta. Ezt…

Részletek

176 millió hrivnya kell az árvíz okozta károk helyreállításhoz

Az elmúlt napok heves esőzései nyomán 9 kárpátaljai járás 19 településén okozott jelentős anyagi kárt. Az özönvíz és a vele érkező áradás az Ökörmezői, Rahói, Técsői és Huszti járásban okozta a legnagyobb bajt. 553 háztartás, 90 hektár termőföld került víz alá. Számos állami jelentőségű utat, 13 hidat sodort el a víz. A kárrendezéshez legalább 176,…

Részletek

Koronavírus: visszább vett a vírus Ukrajnában

Június 29-re Ukrajnában 43 628-ra emelkedett az igazolt koronavírusos betegek száma. Ma reggelre 646 mintában azonosították a vírust. A legtöbb új esetet Lemberg (+115), Voliny (+84) és Rivne (70) megyében tatálták nyilván. A gyógyultak száma 19 027. Kárpátalján 24 óra alatt 66 pácienst vettek nyilvántartásba, közte 11 medikust, ezzel 2792-re emelkedett az azonosított fertőzöttek létszáma….

Részletek

Megnyíltak a kárpátaljai határátkelők Magyarország felé

Mint arról az Ukrán Állami Határőr Szolgálat nyugati regionális parancsnokságának közösségi oldalán beszámolnak, hétfőre virradóan négy ukrán-magyar határátkelőt nyitottak meg az utasforgalom előtt. A tájékoztató szerint június 29-én kijevi idő szerint éjjel 1 órától ismét működik a Tiszaújlak–Tiszabecs, az Asztély–Beregsurány, a Kaszony–Barabás és a Harangláb–Lónya határátkelő. A reggeli 8 órai (kijevi idő) állapot szerint 625-en…

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com