Ukrajna saját maga alatt vágja a fát

Mint csepp a tengerben, úgy mutatja be Ukrajna egészét az a jelenség, az a hozzáállás, amit a fenyőfákkal művelnek a karácsonyi-újévi ünnepek idején. A világhálót, a közösségi médiát bejárták a képek, melyeken azt látni, hogy a kárpátaljai városok piacain csak úgy otthagyták az eladatlan karácsonyfákat. Szilveszter estéjén bárki szabadon vihetett volna haza fenyőt, ugyanis a…

Részletek

Kijutott a rosszból 2017-ben 🇺🇦🍾🇭🇺

Órákon belül ismét a hátunk mögött hagyunk egy újabb évet. Ilyenkor év végén szokás visszatekinteni, összegezni milyen volt az elmúlt 12 hónap. Az elvitathatatlan tény, hogy rendkívül nehéz időszakát élte meg a kárpátaljai magyarság. Egy év alatt annyi pofon és jobbhorgot kaptunk – a kijevi hatalomtól –, hogy többször is „ránkszámoltak”, de eddig mindig sikerült…

Részletek

Újévi köszöntő helyett – avagy hogy lop meg minket „állam bácsi”!🤢🇺🇦

Nem gondolom, hogy azzal bárkinek is újat tudnék mondani, ha azt állítom: az ukrán állam ott ver át bennünket, ahol csak tud! Belegondolt-e már abba, hogy egy év során mennyivel is sarcolja meg Önt „állam bácsi”? Nos, végezzünk egy kis számítást… Ukrajnában ugyebár 7351 hrivnya az átlagbér. Legalábbis papíron, merthogy kézhez csak 5917 hrivnyát kap…

Részletek

Nyers, de tökös

Már itt volt az ideje, hogy valaki derekasan visszaszóljon Kijevnek, lereagálja az utóbbi hónapokban a kárpátaljai magyarokat ért támadásokat, és az egyre mélyülő magyarellenességet. Fura, hogy ezt egy ukrán nemzetiségű hivatalnok teszi, aki nem mellesleg az államfő „helytartója” régiónkban. Hennagyij Moszkal Kárpátalja kormányzójának hétfői nyilatkozatára gondolok, amelyben azt üzente Heorhij Tukának, hogy pofán vágja, ha…

Részletek

Egy perspektíva nélküli ország

Az év utolsó hónapja jobbára nyugodtabban szokott telni a nagypolitika színpadán. Ez a megállapítás ugyanakkor Ukrajna nem igaz. A korábbi két Majdan is decemberben forrongott, s most is voltak, vannak kísérletek egy harmadikra. Az előző vasárnap tízezernél is többen mentek ki Kijevben tüntetni Petro Porosenko államfő ellen. Ennyi elégedetlen ember a 2014-es Euromajdan óta nem…

Részletek

Sorozás – Ami nem megy, azt nem kell erőltetni🇺🇦🎖🇺🇦

Ahogy azt mindvégig sejteni lehetett az őszi sorozás hatalmas bukta lesz az ukrán katonai vezetés számára. Bár maximálisan, 100 százalékra teljesítették az előírtakat, és 12 460 újonccal töltötték fel a laktanyákat, ugyanakkor behívottak közel 70 százaléka ignorálta a sorozást, vagyis az elmúlt két hónapban messziről elkerülte a parancsnokságot. Természetesen az illetékesek rögtön a sorkötelesekre hárították…

Részletek

Ki a magyarabb?🇭🇺🇭🇺

Nemrég tartotta éves ülését az Ukrajnai Magyar Nemzeti Tanács, az UMDSZ amolyan mini parlamentje. Néhány éve ezeken az üléseken még azt lehetett hallani, hogy a magyar kormány mennyire ellehetetleníti a munkájukat, s csak a másik magyar szervezetet segíti. Mára némileg árnyaltabb lett a kép, de… Gajdos István volt UMDSZ-elnök távozása után a budapesti vezetés kicsit…

Részletek

Politikus a háztetőn

Láttam én már karón varjút, de élő adásban politikust egy háztetőn azzal fenyegetőzni, hogy leugrik, eddig még soha, jelentem Miheil Szaakasvilinek köszönhetően ez is pipa. Mondjuk sokkal jobban érdekel, hogyan reagált volna az utcán összegyűlt emberek, ha mondjuk ugyan ezt teszi egy kormánypárti politikust, minisztert, vagy az államfőt. Borítékolható, hogy biztatást kaptak volna lentről. Aki…

Részletek

Klimkinék jöttek, láttak és…🇺🇦🇭🇺

Az ukrán politikum kezdi nagyon bevinni az erdőbe a kárpátaljai magyar érdekvédőket, akik a fától, meglehet, nem látják az erdőt. Meggyőződésem, Lilija Hrinyevics oktatási miniszter múlt heti és Pavlo Klimkin külügyminiszter pénteki kárpátaljai látogatása csupán az elégedetlenségi hullám letörését szolgálta, miközben Kijevnek esze ágában sincs változtatni az oktatási törvényen. Sajnos, a kárpátaljai magyar politikum mintha…

Részletek

Kárpátalján élek, ments ki innen! 🆘

Magyarország egyik vezető kereskedelmi csatornáján hét elején elkezdődött a Celeb vagyok, ments ki innen! új évada. Ha esetleg valaki nem tudná – bár kétlem, hisz az emberek úgy tapadnak az ilyen degradáló műsorokra, mint légy a légypapírhoz – a realityt Dél-Afrikában forgatják, a műsor lényege, hogy ismert személyiségek a dzsungelbe mennek és maguk szerzik az…

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com