Megtorpant az Iszlám Állam

Az utóbbi hónapokban megtorpant az a dinamikus ütem, amellyel az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet növelni tudta angol nyelvű, toborzásra és szélsőséges ideológiájának terjesztésére használt fiókjainak elérését a Twitter közösségi hálózaton – olvasható az amerikai George Washington Egyetem szélsőségességet kutató programjának  tanulmányában. Az Iszlám Államhoz kötődő Twitter-fiókokat 2015 júniusa és októbere között vizsgáló kutatás úgy…

Részletek

Influenza: már 300 fölött az áldozatok száma

Eddig 313 áldozatot követelt az influenzajárvány Ukrajnában. Az Egészségügyi Minisztérium bejelentette, eddig 313-an hunytak el az influenzában. A legtöbb halálos esetet Odessza megyében és a fővárosban regisztrálták, mindkét helyen 40-et. Cserkaszi megyében 22, Donyeck megyében 24, Lemberg megyében 18 áldozata volt a járványnak. 2016 hatodik hetében az ország három megyéjében magasabb a megbetegedések száma a…

Részletek

Orosz lapvélemények az Orbán-vizitről

Elsősorban az Európai Unió és Oroszország kapcsolatainak szempontjából kommentálták az orosz lapok csütörtökön Orbán Viktor miniszterelnök szerdai moszkvai látogatását. Az Izvesztyija című moszkvai lap a tudósításában kiemelte azt, hogy a magyar miniszterelnök arról biztosította a novo-ogarjovói tárgyalásain az orosz elnököt: a nyáron nem fogják automatikusan meghosszabbítani az Oroszország elleni uniós szankciókat. A lap tényszerű tudósításában…

Részletek

„Európa megerőszakolása”

Meghökkentő címlappal jelent meg a héten az egyik legnépszerűbb lengyel heti magazin. A lap borítóján egy EU-s zászlóba öltözött fehér bőrű nő látható, akit migránsok zaklatnak. A wSieci lengyel magazin a legújabb számában kiemelt témaként foglalkoznak az Európát érintő migránsválsággal. A megdöbbentő címlap felkavarta a közösségi oldalak vizét, megosztva a menekültpárti és bevándorlás ellenes felhasználók…

Részletek

Többet fizetnek a bakáknak

Ukrajnában a szerződéses katonák többet fogak keresni. A Védelmi Minisztérium mindent megtesz azért, hogy popularizálja a katonai szolgálatot. Az utóbbi időben egyre többször nyilatkoznak arról, hogy a katonák fizetése növekedni fog. Most Oleg Vinnickij, a megyei hadkiegészítő parancsnoka nyilatkozott a szerződéses katonák fizetésének megemeléséről. Szavai szerint a szerződéses katonák a szolgálatuk kezdetén hétezer hrivnyát fognak…

Részletek

Megindulhatnak az orosz kamionok

Ukrajna a csapi ukrán-magyar és az ungvári ukrán-szlovák határátkelőt ajánlja az orosz teherautóknak. A Nemzetközi Áruszállítók Szervezetének jelentése szerint Ukrajna a Jagodin, az Ungvár, a Csap,  a Porubne és a Mohiliv-Pogyilszkij melletti határátkelőket ajánlja az orosz teherautó sofőröknek, hogy hazatérjenek. „Az ukrán határ átlépése után az ukrán fél egy konvojt formál, amely a Nemzeti Rendőrség…

Részletek

Törökország bosszút forral

Recep Tayyip Erdogan török elnök az önvédelem nevében megtorlást helyezett kilátásba, miután tegnap este Ankarában egy öngyilkos merénylő legalább huszonnyolc embert megölt, hatvanegyen pedig megsebesültek a terrortámadásban. Egy robbanószerekkel megpakolt kocsi hajtott a katonai buszokhoz, és ott robbantotta fel magát a merénylő. Még senki nem vállalt felelősséget a támadásért, de a nyomozások jelenlegi állása szerint…

Részletek

Újabb kapu Romániába

Tizenegy éve nem működő határátkelő nyílhat hamarosan Kárpátalján. Hennagyij Moszkal  kormányzó a román Adrian Steffel, a Szatmár Megyei Tanács elnökével tárgyalt a Kistarna és Nagytarna közötti határátkelő újranyitásáról. „A mi oldalunkról a határátkelő nincs hivatalosan bezárva, csak 2005-ben az árvíz után felfüggesztettük a munkáját, miután az ár elvitte a hidat. Azt szeretnénk, hogy újrainduljon a…

Részletek

Az USA vadászbombázókat küldött Dél-Koreába

Az F-22-esek kiküldése az amerikai-dél-koreai szövetség erejét hivatott megmutatni – közölték az ázsiai országban állomásozó amerikai erők. A négy gép közül csak kettő tér vissza Okinavára, kettő marad Dél-Koreában. Az Egyesült Államok F-22 Raptor típusú vadászrepülőket küldött szerdán Dél-Koreába. A radaron csak nehezen észlelhető négy vadászbombázó a Dél-Korea északnyugati részén található Oszan városának légitámaszpontján szállt…

Részletek

A magyarok fele oroszpárti

A magyar felnőttek fele támogatja a magyar-orosz gazdasági kapcsolatok szorosabbra fűzését – derült ki a Nézőpont Intézet felméréséből. A 2015 januári mélyponthoz képest harmadával többen vannak most a magyar-orosz gazdasági kapcsolatok erősítése mellett, ám ez még nem éri el a 2014 januári szintet – közölte az InfoRádióval Nagy Dániel, a Nézőpont Intézet kutatója. „A kutatásaink…

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com