Ukrajnában hiba volna emelni az alkohol jövedéki adóját

Ukrán gazdasági szakértők szerint nagy hibát követ el a kormány, ha megvalósítja azt a tervét, hogy tovább emeli az alkoholos italok jövedéki adóját, áll az unn.com.ua írásában. A portál Oleg Penzin közgazdasági szakember véleményét idézi, aki a szakma nevében állítja, hogy az ukrán gazdaság rosszul jönne ki abból, ha a tervezett 11 százalékkal emelnék az…

Részletek

Petro Porosenko elkapta a koronavírust

Petro Porosenko exelnök is elkapta a koronavírust. Erről ő maga számolt be hivatalos Faceebook-oldalán. Ukrajna ötödik elnöke azt közölte bejegyzésében, hogy felfüggesztette ukrajnai kampánykörútját, ugyanis pozitív lett a COVID-19 tesztje. „Pont a legrosszabbkor. Nagyon sajnálom, de ideiglenesen fel kell függesztenem utazásaimat. Az elmúlt hat évben hozzászoktam ahhoz, hogy lábon hordom ki a betegségeket, de ez…

Részletek

Komfortosabbak lesznek az ukrajnai börtönök

Az igazságügyi tárca módosította az elítéltek és a vizsgálati fogságban lévők fogva tartási körülményeire vonatkozó szabályzatot, írja az informator.ua. A minisztérium honlapján megjelent tájékoztató szerint az új szabályokat a fogva tartási körülmények terén az európai szabványokhoz igazították. Ennek értelmében a vizsgálati fogházak celláiban megengedett lesz a 280 literesnél nem nagyobb hűtőszekrények használata, míg a börtöncellák…

Részletek

Lemberg megyében egy apa leszúrta a saját fiát

A Szambori Rendőrkapitányság tájékoztatója szerint elfogták azt a férfit, aki az egyik faluban meggyilkolta a saját fiát, közli a nnovosti.info. A tragikus esemény szeptember 11-én történt, de a gyilkossággal gyanúsított apát csak most fogták el. A tényállás szerint az említett napon a későesti órákban támadt konfliktus a 60 éves férfi és 31 éves fia között….

Részletek

Nem a polgármester műveltségét tartják fontosnak az ukrán választók

A Demokratikus Kezdeményezések Alapítvány felmérése szerint az ukrán választóknak csupán 14 százaléka tartja fontos kritériumnak, hogy művelt ember legyen a települése polgármestere, írja a iviche.com. A nagy többség inkább fedhetetlen erkölcsű, becsületes és a vezetői munkában gyakorlott személyt szeretne látni a települése polgármesteri székében. A megkérdezettek 55,5 százaléka szerint a legfontosabb, hogy a közösség leendő…

Részletek

Tovább öldöklik egymást az azeri és az örmény katonák

Folytatódtak keddre virradóra és reggel is az összecsapások Azerbajdzsán és Örményország, illetve a szakadár Hegyi-Karabah örmény erői között – számolt be kedden egybehangzóan az azeri és az örmény védelmi minisztérium. Helyszíni beszámolók szerint negyedszázados konfliktusban korábban nem tapasztalt hevességgel dúlnak a harcok tüzérségi fegyverek és légierő bevetésével. A szembenállók jelentéseiből azonban nehéz kihámozni a valós…

Részletek

Ukrajnában jegyzékbe veszik az engedetlen gazdákat

Mint arról az agroreview.com beszámol, Az ukrán agrár szektorban azt tervezik, jegyzékbe veszik azokat az engedetlen gazdákat, akik megtagadják a kötelező gabonaeladást. A tervezetről Mikola Gorbacsov, az Ukrajnai Gabonatermesztők Egyesülése elnöke tájékoztatta a médiát. Elmondása szerint az idén komoly problémákat okozott, hogy a gazdák nem teljesítették a gabona eladási kötelezettségüket. Az igaz, hogy sok termelőnél…

Részletek

Első európai gyárát Magyarországon építi fel a Lenovo

Magyarországon építi fel első európai gyárát a Lenovo, a termelés 2021 elején már el is kezdődhet – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter a beruházás keddi sajtótájékoztatóján, Budapesten. Szijjártó Péter közölte, hogy a kínai cég számítógépgyártó üzeme a Pest megyei Üllőn épül 8,2 milliárd forintból. A beruházás több szakaszban ezer új munkahelyet teremt, és a…

Részletek

Szörnyethalt egy ungvári férfi a Kijevi metróban

Szörnyethalt egy ungvári férfi a kijevi metróban. A szemtanúk elmondása szerint a fővárosi metróba leereszkedő férfi felmászott az egyik metrókocsira, majd amikor az elindult, lezuhant róla és olyan sérüléseket szerzett, melyekbe a helyszínen belehalt. A mellette megtalált hátizsákból előkerültek az áldozat iratai, kiderült, hogy egy 29 éves kárpátaljai fiatalember volt. A rendőrség öngyilkosságnak könyvelte el…

Részletek

Ukrajnában még büntetendő a házi pálinkafőzés, de hamarosan változhat

Ukrajnában pénzbírsággal sújthatják azokat, akiket otthoni pálinkafőzésen érnek tetten. A helyzet azonban hamarosan megváltozhat, áll a prm.ua hírében. A portál értesülése szerint a Nép Szolgái parlamenti képviselőinek egy csoportja bejegyeztetett egy törvénytervezetet, amely eltörölné a bírságokat azokkal szemben, akiknek pálinkafőzőjük van, vagy kisüstit főznek és tartalékolnak a kamrájukban. Jelenleg a közigazgatási törvény 176. cikke szerint…

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com