- A júliusi ankarai NATO-csúcson a tervezett 40 milliárd helyett legfeljebb 12 milliárd dolláros támogatást hagyhatnak jóvá Ukrajnának.
- A lapértesülések szerint az amerikai források elmaradása és Washington csökkenő támogatási hajlandósága áll a döntés hátterében.
- A korábbi tervek szerint a szövetségesek egy új, 40 milliárd dolláros kötelezettségvállalást jelentettek volna be Kijevnek.
Jelentősen csökkenhet az Ukrajnának szánt új nyugati katonai segélycsomag összege a július 7-én kezdődő ankarai NATO-csúcson – derül ki a Strana által idézett olasz lapértesülésből. A Corriere della Sera forrásai szerint a várt 40 milliárd dollár helyett mindössze 10–12 milliárd dollárnyi új forrásra számíthat Kijev.
Az olasz újság informátorai a drasztikus vágást azzal indokolták, hogy az Egyesült Államok ukrajnai támogatásai jelentősen visszaestek. Az értesülés szerint Washington már nem mutat akkora hajlandóságot a kijevi vezetés és a háborús erőfeszítések finanszírozására, mint korábban, ezért az új alapok összege várhatóan nem haladja meg a 12 milliárd dollárt.
Korábbi sajtóhírek még arról szóltak, hogy német kezdeményezésre egy nagyszabású katonai finanszírozási záradék kerülhet a NATO-csúcs záródokumentumába. A tervek egy 70 milliárd dolláros összköltségvetésről szóltak, amelyből 30 milliárdot az Európai Unió már korábban elfogadott 90 milliárd eurós csomagja fedezett volna.
A hiányzó 40 milliárd dollárt új kötelezettségvállalásként adták volna össze a szövetségesek. Ha azonban a lapértesülések beigazolódnak, az amerikai források elmaradása miatt ez a tétel nagyjából a negyedére zsugorodik az ankarai találkozón.
Google keresési beállítás
Állítsd be a KárpátHírt preferált forrásnak!

















