Röviden:
- Teljesen kifosztották németországi albérletüket egy ukrán menekültcsalád tagjai.
- A bérlők még a vécécsészét, a fűtésrendszert és a zuhanyzót is magukkal vitték.
- A több mint százezer eurós kárt okozó elkövetők azóta visszatértek Ukrajnába.
Konyhabútor, fűtésrendszer és vécécsésze nélkül maradt egy németországi főbérlő, miután a korábban általa befogadott ukrán menekültek mindent kibontottak és elvittek a lakásból – derül ki a Strana beszámolójából. A lap a német Bild riportja alapján ismertette a szokatlan esetet.
A károsult, a kazahsztáni származású Natalie Schell 2025-ben adta ki ikerházának 140 négyzetméteres lakrészét egy hatgyermekes ukrán családnak. A nő elmondása szerint kifejezetten sajnálatból fogadta be a menekülteket.
Amíg a tulajdonos távol volt, a bérlők teljesen kiürítették a konyhát és a fürdőszobát. A tűzhely és a sütő mellett leszerelték a mosdókagylókat, a zuhanyzót, valamint a fűtésrendszer összes mozdítható elemét. A tulajdonos becslése szerint a kár meghaladja a 100 000 eurót.
Az értesülések szerint az egykori bérlők időközben már elhagyták Németországot, és visszatértek Ukrajnába. A német nő ismerőseitől kapott olyan közösségi médiás felvételeket, amelyeken a korábbi lakó és fia éppen csempéznek egy ukrajnai ingatlanban.
A meglopott bérbeadó hitetlenkedve nyilatkozott a történtekről:
Mintha mi sem történt volna. Valósággal sokkot kaptam.
.jpg)


Google keresési beállítás
Állítsd be a KárpátHírt preferált forrásnak!

















